1. A hat érzéki képesség (indriya), a tizenkét érzéki alap (āyatana) és az érzékelés tizennyolc elemének (dhātu) viszonya. A belső és külső (ajjhattika, bāhira) érzéki alapok. Az érzékek túláradó használata: a jel (nimitta) és a jellegzetesség (anubyañjana) megragadása. Az érzékek kordában tartása (indriyasaṁvara) az ettől való tartózkodás.
2. A keletkezés, megszűnés, vonzerő, veszély és menekvés (samudaya, atthaṅgama, assāda, ādīnava,nissaraṇa). A minden (sabba) az érzékszerv, érzéktárgy, érzéki tudatosság (viññāṇa), találkozásuk, az érzékelés (phassa) és az így létrejövő háromféle érzés (vedanā). A minden (sabba) közvetlen tudása és tökéletes megértése (abhijānāti, parijānāti). A minden a három gyökérszenvedély (lobha, dosa, moha) tüzében ég.
3. Az elfordulás, lecsillapodás, megszabadulás és a megszabadulás tudása (nibbidā, virāga, vimutti, vimutti-ñāṇa). Az elképzelések (maññanā) az önazonosság nézetének (sakkāya diṭṭhi) alapjai. Az elképzelések (maññanā) eltávolítása: ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem (taṇhā, māna, diṭṭhi).
4. A létezés három alapvető jellegzetességének (tilakkhaṇa) belátása. A három alapvető jellegzetesség belátása elmetszi az érzékszervet és érzéktárgyat összekötő béklyókat (saṁyojana), a befolyásokat (āsava) és hajlamokat (anusaya). A három alapvető jellegzetesség belátása megszűntet minden ragaszkodást (upādāna). A kedves és kellemes érzéktárgyak élvezete kötöttségeket, és így szenvedést hoz létre. Az érzékek és tárgyaik a világ, a lények, a szenvedés, Māra (loka, sattā, dukkha, Māra). A világ üres (suñña), mentes az éntől.
5. Aki nem ingatag (ānejja), nem képzelődik, a kialvást (nibbāna) eléri. A kordában nem tartott hat érzéki alap a gondolatburjánzások (papañca) alapja. A látottban, hallottban, érzettben, tudottban (diṭṭha, suta, muta, viññāta) csak az legyen, amit láttak, hallottak, éreztek, tudtak. A világ vége a tudatlanságban gyökerező érzéki alapok megszűnésével elérhető, ez a nibbāna.
6. A kötöttségektől való biztonság (yogakkhema) alapja a hat érzéktárgy élvezetének mellőzése. Az önhittség (māna) a hat alaphoz ragaszkodásból kél. A szent élet három alapja: az érzékek őrzése (indriyasaṁvara), mértékletesség az evésben (bojjhane mataññutā) ésaz éberség fenntartása (jāgariyānuyoga)
7. Az érzéki örömök fékezése: a másneműeket tekintsük családtagunknak, a test 32 része fölött szemlélődjünk (asubha), őrizzük az érzékeket (indriyasaṁvara). Ellenőrzött érzékkapukkal (guttadvāra) az ember a kellemeshez nem vonzódik, a kellemetlentől nem taszítódik.
8. A tanítványnak (sekha) van még tennivalója, az arahantnak már nincs.
9. Az érzékek nem a tiétek, hagyjatok föl vele, javatokra válik! Az érzékek (használatának eredménye) régi kamma, amit az akarat formált és érezni lehet.
10. A személyes tudás alapján válnak elfogadhatóvá a dolgok, nem a hit, tetszés, stb. által.
11. A tanhirdető a Tant a megszabadulásért (vimutti) tanítja. A három jellegzetesség mindhárom időben érvényes.
12. Aki az érzékek óceánjába merül, nem lábal ki a szenvedésből, aki nem, megzavarja Mārát.
13. Az érzéktárgyak mint horgok, melyeket Māra vetett ki.
14. Nem az érzékszerv vagy érzéktárgy béklyóz meg, hanem a rájuk irányuló vágy (taṇhā).
Nyomtatóbarát változat