Tudományos diákkör

Tisztelt Olvasó, s kedves Hallgatók!

Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) azért jött létre, hogy az elhivatott Egyetemi és Főiskolai hallgatóknak egy konferencia keretében lehetőséget adhasson tudományos, avagy művészi alkotásuk bemutatására.

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, és a Hallgatói Képviselet is nagy bátorítással, s támogatással küldi hallgatóit különböző konferenciákra, hisz a szakmai sikerek mellett, az előadói képességet is fejleszti. Mint minden felsőoktatási intézményben, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola is szorgosan küldi diákjait a TDK-ra.

Ezt a konferenciát kétévenként rendezik meg. A következő TDK 2019-ben kerül megrendezésre, ám a főiskola szoros kapcsolatban van a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel, aki minden évben indít helyi Tudományos Diákkori Konferenciát.

A konferenciáig való eljutást megelőzi egy helyi előadás, amit egy hozzáértő bizottság bírál el. Ennek az előadásnak minimum negyvenezer karakternek kell lennie (hivatalos szakdolgozati formában), s a konferencián 10-15 percben össze kell foglalni az írottakat. A bizottság elbírálása után lesz jogosult a hallgató részt venni az országos konferencián. Azért nagyon hasznos, és izgalmas ez, mert akár egy diplomamunka alappillére is életre kelhet a lapokon.

A nagyváradi konferencián eddig minden alkalommal több hallgatónk is díjazott lett, s ez szép honoráriummal jár. Itt a feltételek könnyebbek, mint az országos találkozón, kb. tíz oldalt kell írni a választott témáról.

Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára jelentkezni lehet; a buddhizmussal, mint világvallással, filozófiával, teológiával, társadalomismerettel és keleti pszichológiával is. A Partiumi Keresztény Egyetem TDK-jára filozófiával, neveléstudománnyal, nyelv és kultúrával és társadalomtudománnyal lehet jelentkezni.

Bővebb információért bátran jelentkezzetek Szathmári Botondnál.