A távoktatás rendjéről
Kedves Hallgatók,
az alábbiakban a rendkívüli helyzetre tekintettel a Főiskolán bevezetésre kerülő távoktatási rendről adok tájékoztatást:
1. A tanárok többsége az előre/folyamatosan kiadott tanaanyag feldolgozásán alapuló kurzusvezetést választotta.
- Emellett többen élnek majd a felvett audio/video órák eszközével is (otthon vagy a Főiskolán).
- Néhányan (kisebb létszámú szemináriumok esetén) az élő online óratartást fogják választani.
- Külön kategóriát képviselnek a gyakorlati órák, ezekkel mindenképpen kísérlezetni kell, a türelmeteket és megértéseteket kérjük.
2. Minden kurzust a Moodle-ban vezetünk, minden kommunikáció Veletek a Moodle-n keresztül történik majd.
- Azaz: minden tartalomfeltöltés és külső platformon tartott élő online óra (egy link közzétételével) a Moodle-ból indul majd. Ezért azt kérjük, hogy holnaptól intenzíven nézegessétek a Moodle-t is, nem csak az email-eket.
3. Mindezekre tekintettel a következő lépések történnek:
- A TO a mai nappal bezárólag létrehoz minden ebben a félévben futó kurzust a Moodle-ban.
- Azok a kurzusok, amelyek ebben a félévben már létre lettek hozva és aktuálisan is futnak a Moodle-ban, változatlanul megmaradnak.
- Minden más kurzus újonnan lesz létrehozva.
- Holnaptól elindul a tartalomfeltöltés a tanárok részéről.
4. Élő online órák:
- Az élő online órákhoz a Google Hangouts Meet platformját fogjuk használni, a Moodle-ben az egyes kurzusoknál elhelyezett linkekről fog majd működni. Az elején némi csatlakozási, technikai beállítási (mikrofon, kamera, stb.) helyzetre lehet számítani, amit a tanáraink (részben magukra alkalmazva is) megfelelő türelemmel fognak kezelni.
- Maga a technikai folyamat a következő:
- Rákattintasz az élő online óra Moodle-ban megadott Google Hangouts Meet linkjére (az óra időpontjában, miután a tanárok közzétették a Moodle-ban).
- A belépés folyamatában kamera és mikrofon használatának engedélyezése.
- Kattints a “Lépjen be most!” gombra. (Előfordulhat, hogy valakinek a gépén olyan tűzfal vagy egyéb korlátozás van, ami nem engedélyezi a kamerát és/vagy mikorofont, ilyenkor a tiltást külön meg kell keresni és fel kell oldani. Érdemes egy videohívás tesztet végezni előtte a gépről valamelyik ismerőssel. A telefonoknál ez nem szokott gond lenni.)
- Az élő online órák a kurzusok eredeti időpontjában lesznek, így mindenkit arra kérünk, az órái eredeti időpontjában legyen elérhető, akár az online órára, akár a tananyaggal kapcsolatos munkálatokra.
- Az élő online órákról a tanárok szükség esetén tudnak majd felvételt készíteni, amit a Moodle-ba is fel tudnak majd tölteni.
5. Az esti BA esetén
- Már a most következő hétvégén lehetőség lesz tesztelni a különböző megoldásokat.
- Több tanár jelezte, hogy a mostani hétvégén próba jelleggel fog élő online órákat tartani. Ez ügyben nézzétek majd a Moodle-t holnaptól, legkésőbb péntek délig a tanárok fogják jelezni Nektek.
- A többi tanár is, akinek van Moodle-ba feltölthető anyaga, elkezdi majd működtetni a távoktatást, kiadott tanyaggal vagy felvett audio/video tartalmakkal, stb.
- Hangsúlyozom, hogy ez a hétvége most teszt működés lesz, tehát a tanárok számonkérést vagy terhelő szankciókat még nem alkalmaznak.
- Tőletek egyelőre türelmet kérünk, ha esetleg ez a hétvége most még több üresjárattal menne.
6. A nappali BA-n
- Jövő hétfőtől indul a távoktatás.
- A tanárok holnaptól folyamatosan kezdik feltölteni a Moodle-ba a tartalmakat.
7. Az esti MA-s hallgatók külön email-ben kaptak tájékoztatást.
Ha kérdésetek van, vagy némi segítségre lesz szükségetek, keressétek a TO-t: Kerber Szilvia, Némethy András és Győri Péter igyekszik majd segíteni Nektek. Keressétek továbbá a technikailag képzett hallgató- ill. mentortársaitokat is, ők is minden bizonnyal szívesen segítenek majd.
Bízom benne, hogy az átállás a távoktatásra, ha zökkenőkkel is, de sikeresen megtörténik, és új, a tanulmányaitok szempontjából további értékes tapasztalatokkal, tudással lesztek gazdagabbak ebben a formában is.
Megértésetekben, támogatásotokban és aktív részvételetekben bízva:
Üdvözlettel,
Karsai Gábor
rektor